Végül kicserélték a mikrót, úgy döntöttünk, hogy maradunk. Berendezkedtünk, vettünk néhány alap dolgot, amire még szükségünk van. A tulaj is meghozta a hiányolt alapfelszereléseket. Kitakarítottam az egész lakást és kicsit otthonosabbá tettem és végül órákra is sikerült eljutni. A tanárok mindenképp pozitív csalódást jelentettek nekem, mivel nagyon kedvesek, segítőkészek. Szerencsére csak 1-2 óráról maradtam le így október közepe felé már, szóval nem vitték túlzásba a tanítást az első hetekben. Kezdjük a helyet és a boltokat is egyre jobban kiismerni, hol mit érdemes venni, mi az ami finom, mi az ami kevésbé. A közlekedést is kezdi megszokni Robi és egyre jobban belerázódik. A következő kihívás a bérlet, diákigazolvány és internet intézés volt. Ezekről majd később.

Másnap hoztak nekünk mikrót, amit kipróbáltunk még talán aznap vagy másnap, de kiderült, hogy nem melegít semmit. Suliba persze nem igazán sikerült eljutnom ezek miatt, annyi intézni valónk volt, hogy alig maradt időnk valamire. Leadtuk a listánkat is a tulajnak, hogy mit szeretnénk és mondta, hogy rendben. Kiderült, hogy az ágy nagyon pici, Robi lába teljesen lelóg róla, ráadásul úgy nyikorognak az ágyrácsok a matrac alatt, ha megmozdulunk, mintha felvételről menne valami idegesítő nyikorgás. A mikró is úgy nézett ki, mintha a kukából szedték volna össze és az edények, amit kaptunk, kb mintha a kutyáik elől húzták volna ki. A következő napok azzal teltek, hogy naponta többször is úgy éreztük, hogy na jó akkor mi most hazamegyünk. A szomszéd lakásokban kiskutyák vannak, az egyik általában éjszaka szeret „nyivákolni” (ebből gondolom rájöttök, hogy kis termetű kutya). Nagyon büdös kutya pisi és kutya kaki szag van az utcákon és nagyon koszos, szemetes a város.

Volt egy ügynökség, amit kinéztem a neten és nagyon szimpatikusnak tűnt, mivel olyan lakásokat hirdettek, amik megfelelő környéken voltak és nagyon igényesen néztek ki. Első utunk ide vezetett, most már utólag tudjuk, hogy hiba volt… Bementünk, egyből lecsapott ránk az ajtóhoz közelebb ülő nő – magas, szőke, erőteljes arcvonásokkal, fiatalos mégis közelebb érve látszódott rajta, hogy jóval idősebb, mint amit gondolna az ember távolról. Nagyjából el tudtuk mondani mit akarunk, talált is egy kis lakást, de kiderült az eléggé a központban van és messze az egyetemtől, viszont árban nagyon jó lett volna. Mondtam, hogy másikat is szeretnénk megnézni és végül mutatott egy olyat, amit az interneten már többször megtaláltam és egy esélyesnek gondoltuk. Mondott egy árat, ami nekem kicsit gyanús volt, majd rákerestem a hirdetésre és mutattam neki, hogy ezt a neten ők olcsóbban hirdetik. És igen, mondta, hogy ja elnézést, igen, az az ár érvényes, ami a neten van. Az internet nekünk nagyon fontos volt, így mondtam neki, hogy mi szeretnénk, ha lenne a lakásban internet, na itt kezdődtek a problémák és a félreértések. Valahogy nem sikerült vele megértetni mit akarunk, ő valami mobil netet magyarázott, de mi mondtuk, hogy vezetékes internetet akarunk, nem usb-set, végül azt mondta, hogy lehet kábeles internet a lakásban, de nekünk kell intézni. Ezután elhozott a kocsijával megmutatni a lakást, ami közel van az egyik főutcához, 5 percre a parttól. Van saját parkolója, ami ingyenes. Egy újépítésű, nagyon igényes 5 emeletes épület földszinten lévő egyik lakását mutatta. Mondanom sem kell, el voltunk ájulva, közel a part, közel a buszmegálló, ahol olyan buszok járnak, amik az egyetemre mennek, van hely az ingyenes parkolásra a ház előtt, a lakás belülről teljesen új, igényes és nagyon szép. Ja és a legfontosabb, mutatta a falban a telefonvonal kimenetet, ahová be lehet csatlakoztatni az internetet. Evőeszközök, étkészlet, edények, mikro, tv..stb nem volt a lakásban, de azt mondta az ingatlanos nő, hogy mindent ad a tulajdonos. Na és itt kezdődtek a problémák, vagyis még csak az első. Külön jutalékot kellett fizetni a nőnek, amiért ő „kiközvetítette” nekünk ezt a lakást, elég szép kis összeget, de úgy voltunk vele, egye fene, nem akarunk már lakást keresni, és ez közel tökéletes az igényeinknek, szóval kibírjuk most ezt. Megbeszéltük a részleteket, és hogy délután visszajövünk, aláírjuk a szerződést és beköltözünk. Délutánig olyan boldogok voltunk, mint még soha itt Almeríaban, azt hittük sínen van minden. Délután viszont folytatódtak a problémák kiderült, hogy igazából így fél évre ez az albérlet drágább lenne, mert a tulaj minimum 1 évre szereti kiadni, de jó, végülis nem lesz drágább (csak nem értem minek mondta el ezt nekünk a nő, mert eléggé megzavart minket, mivel nagyon gyorsan beszél és nehéz megérteni, hogy mit mond). Ezután kiderült, hogy tv nem lesz csak akkor, ha még havonta fizetünk x összeget, akkor kapunk tv-t, na itt már kezdett kicsit elegünk lenni az egészből, de azt mondtuk, hogy nem baj, ha nincs tv, nem létszükséglet, úgyse fogjuk nézni. Végül kimentünk a tulajdonos lakásához, ahol még kiderült néhány dolog. Például, a gáz palackért fizetni kell és kb. havonta kell cserélni (a közvetítő csaj azt mondta, hogy a tulaj adja és elég lesz nekünk 5 hónapra), mikrója sincs a tulajnak, de aztán valamit egyezkedtek az ingatlanos csajjal és végül abban maradtak, hogy mégis kapunk valami mikrót. Amin pedig végképp kiakadtunk, hogy nem lehet vezetékes net a lakásban, hiába van telefonvonalas kimenet a falban. Mindezek ellenére mi mégis úgy döntöttünk, hogy aláírjuk a szerződést… Beköltöztünk, akkor jöttünk rá, hogy nagyon sok alap dolog nincs is a lakásban, ezeket összeírtuk, hogy odaadjuk a tulajnak, hogy mire van még szükségünk. Utólag megbántuk, hogy aláírtuk a szerződést és úgy éreztük, hogy jobb lenne hazamenni, de kauciót is fizettünk, az ingatlanos csajt is kifizettük és a kb fél havi októberi albérlet díjat.

Másnap délelőtt elhagytuk a szobánkat és megkérdeztük a recepciós csajt, hogy használhatjuk-e még délelőtt a wifit. Persze megengedte, így a délelőttöt további szállás- és lakáskereséssel töltöttük. A recepciós hölgy ajánlott egy szállást, azt megnéztük – a parton lett volna egy kis hotel, viszont a kocsit nem tudtuk sehová leparkolni éjszakára, a cuccainkat pedig nem akartuk ismét kiszedni a kocsiból és behordani. Az interneten találtunk elég jó hoteleket, amik közül az egyikben (Hotel Embajador) meg is szálltunk. Ez is igényes volt, zökkenőmentesen ment minden, volt a hotel előtt a vendégek számára fenntartott parkoló. Este végre webkamerázni is tudtunk az otthoniakkal, mivel a hotel halljában is volt wifi, amihez a hotel vendégei kapnak hozzáférést. El sem tudom mondani, hogy egy ilyen hosszú út után és ennyi sikertelen próbálkozás és balszerencse után milyen jó volt látni a családot, beszélni velük és persze ők is megnyugodtak, hogy ismét lesz tető a fejünk fölött. J

Reggel kitaláltuk, hogy veszünk egy térképet, hogy könnyen tudjunk tájékozódni a városban. Persze ez sem olyan egyszerű. Reggel 8 körül elindultunk kocsival az egyetemről és szembetaláltuk magunkat az első kihívással. A közlekedés nem egyszerű ebben a városban, nagyon sok helyen csak egyirányú utca van, minden kis bokorban közlekedési lámpa, rengeteg körforgalom, ami többsávos és persze a spanyolokra jellemző, hogy nem is szabályosan használják. Szóval az itteni közlekedési kultúra kihívásaival küzdve próbáltunk találni első körben egy benzinkutat, ami még egyszerű volt, csak kiderült, hogy benzinkúton nem árulnak Almería térképet, azt mondták, hogy keressünk könyvesboltot. Nos nem sokat láttunk, nagy nehezen találtunk egyet, kiugrottam az út közepén (mert itt ez a szokás, bárhol leteheted a kocsit vészvillogóval, akár egy forgalmas helyen is). Szóval elsétáltam a könyvesboltig és ekkor találtuk szembe magunkat a második kihívással, a boltok csak reggel 9-10-től 13-ig vannak nyitva, majd délután 16-17-től 20ig. Ezek után úgy döntöttünk, hogy elmegyünk az egyetemre, ott találkozunk Rolival és a segítségével és a kezdeti jó tanácsok igénybevételével jelentkezek az itteni erasmus irodán. A változatosság kedvéért ez sem volt egyszerű, hisz én nem nagyon tudok spanyolul, ők pedig angolul nem tudtak. J Végül néhány papír kitöltése után, és a diákigazolványhoz szükséges fénykép elkészítése után végeztem, mehettünk szállást keresni. Őszintén szólva már nem emlékszem pontosan hogy volt, de találtunk az egyik főutcán egy ingatlanközvetítő irodát és bementünk. Egy nagyon kedves pasi és egy fiatal lány volt épp bent (szerint a pasi a tulaj lehetett). A lány picit tudott angolul, nagy nehezen sikerült elmondani, hogy mit is keresünk, és mit szeretnénk (azért azt hozzá kell tennem, hogy végül még a google translatet is segítségül hívtuk, így azért jóval könnyebben ment a kommunikáció). A következő csalódás itt ért bennünket, még pedig, hogy itt olyan lakást találni, ahol van internet szinte lehetetlen. Mondanom sem kell, hogy nekünk nem csak ez az egy „lehetetlen” igényünk volt, mivel szerettünk volna parkolási lehetőséget a kocsinak (lehetőleg ingyen J ), illetve még az is egy fontos szempont volt, hogy ne legyen túl messze az egyetemtől, vagy egy egyetemi buszjárat megállójától. Na mikor mindezt felvázoltuk a pasinak, akkor mondta, hogy ilyet lehetetlen találni. Mutatott néhány lakást abban a város részben, ami közel van az egyetemhez, ingyenesen lehet parkolni az utcán és még igényes is (mármint a lakás), illetve ezeken felül ajánlott egy kis lakást, ami a városközponthoz volt közelebb, viszont napi 1 euróért tudtunk volna parkolni egy 5-10 percnyire lévő parkolóban. Ja persze egyik lakásban sem volt internet. Ez a kis lakás elég lelakottnak tűnt, így az előbbiek mellett döntöttünk, főleg mivel ingyenesen tudtunk volna parkolni és az egyetemhez is közel lett volna, bár igazából csak megnézni akartuk, mivel elég nagy gondot jelentett számunkra, hogy nincs internet egyikben sem. A pasi felhívta a tulajokat, de kiderült, hogy az összes (2-3) már ki van adva, így ezekről lecsúsztunk. Végül megnéztük a kis lakást, de élőben még rosszabb volt és még valami csótányszerű is mászkált a lakásban, így mondtuk a pasinak, hogy köszönjük, de ezt nem szeretnénk. Megértő volt és még segített is aznap estére szállást keresni, igaz végül nem ott szálltunk, meg amit ő javasolt (ja és el is vezetett minket odáig – mondta, hogy kövessük és megmutatja, hol tudnánk megszállni, tehát tényleg nagyon rendes volt). Abban maradtunk, hogy csütörtökön visszamegyünk és nézünk nála újabb lakásokat. Azért csütörtökön, mert másnap (szerdán) nemzeti ünnep volt itt Spanyolországban, így minden zárva volt és szállást sem tudtunk keresni, vagyis lakást. Tehát végül nem a pasi által javasol hotelben szálltunk meg, hanem egy diákszállón, amit erasmusosoknak ajánlottak még az egyik tájékoztatóban (egy levélben). Kicsit drága volt, viszont kaptunk reggelit és a szállás is igényes volt, viszont sajnos csak egy éjszakára tudtak minket elszállásolni, mivel másnapra (azaz a nemzeti ünnep napjára) telt házuk volt. Tudjátok, csak hogy tényleg semmi ne menjen egyszerűen… Na tehát végre ágyban tudtunk aludni hosszú idő után, ki tudtuk pihenni magunkat. Úgy emlékszem, hogy aznap még neten utánanéztünk néhány lakásnak (szerencsére volt ingyenes wifi itt a diákszállón) és úgy döntöttünk, hogy nem megyünk vissza a pasihoz, akinek az irodájában először jártunk, mivel 1-2 nap alatt úgyse tudna új lakást ajánlani, ami megfelelő lenne nekünk. Felírtam néhány ügynökséget, ahol találtunk igényes lakást, jó környéken és írtam is ezeknek az ügynökségeknek egy rövid levelet, hátha reagálnak. Úgy hajtottuk álomra a fejünket, hogy tudtuk, hogy másnap ismét lehet nekiindulni az ideiglenes szálláskeresésnek.

Reggel 8kor indultunk tovább, ekkor még 230 km-re voltunk a spanyol határtól. Azt hiszem mondanom sem kell, hogy az idő egyre melegebb volt. Délben léptük át Spanyolország határát, 30 fok meleg volt és még 900-1000 km-re voltunk Almería-tól. Vegyesek voltak az érzéseink, mivel tudtuk, hogy még kb. az út fele hátra van, viszont örültünk, hogy végre Spanyolországban vagyunk. A következő állomás Barcelona volt, szintén nagyon meleg. Barcelona óriási város, és az autópályán is nagy a forgalom. Hajrá Messi!! :))

Visszacsöppentünk az igazi nyárba, viszont az utat már eléggé untuk. Este 8 óra körül még 300-400 km-re lehettünk Almeríatól. Én már nagyon fáradt voltam, Robi még bírta, de szerintem már unta. Tankoltunk egy benzinkúton, de a nő nagyon hadart, alig értettünk valamit, s ekkor tudatosult bennünk igazán mibe is vágtunk bele. Nem sok mindent fogunk érteni és ők se fognak minket. Még oda sem értünk, de nekem máris hiányozni kezdett a családom. Este 11 körül végre megérkeztünk Almeríaba, meg kell mondanom az első benyomásunk nem volt valami pozitív, ahogy közeledtünk az autópályán a város felé, furcsa illatokat/szagokat éreztünk felváltva egymás után. Sötét volt, alig láttunk valamit, nem tudtuk mi lehet az. Mikor beértünk a városba, már tankolni is kellett volna, de tudni kell, hogy itt a benzinkutak este 10kor bezárnak, sőt azóta rájöttünk, hogy minden bolt. Itt nincs olyan, hogy éjjel-nappali. Kivéve egy benzinkút, ami reggel 7-től este 24ig nyitva van, sikerült is nagy nehezen megtalálni. Első utunk a tengerhez vezetett, gyorsan leparkoltunk és kisétáltunk a tengerhez, megnéztük milyen hideg a víz. Sajnos ekkor ért a második csalódás, a város elég koszos, szemetes és büdös. Mind a ketten fáradtak voltunk és frusztráltak, az egyetemet véletlenül megtaláltuk és úgy döntöttünk, hogy még egyet utoljára a kocsiban éjszakázunk, másnap pedig nekivágunk szállást keresni, én pedig jelentkezek az egyetemen, hogy megérkeztem.

Na majd folytatom, ha ismét net előtt leszek.

Úgy döntöttem, hogy folytatom a blogot, így net nélkül is. Itthon írom, s ha net közelben leszek, akkor felteszem a napi beszámolókat. Szóval elindultunk. Akik útba estek rokonok azokat meglátogattuk. Először Robi tesójáékat, majd Székesfehérváron az én tesómékat. Úgy emlékszem már 8 óra is elmúlt mire Fehérvárra értünk. Robi olyan fáradt volt, hogy végül úgy döntöttünk, hogy ott alszunk Magdiéknál és másnap reggel indulunk tovább. Nem kell mondanom, hogy elég jót tett ez a kis pihenő. Reggel 6 körül indultunk (na és most a családdal való sms-ezgetést hívom segítségül, hogy jól fel tudjam idézni, mikor merre jártunk és mi is történt pontosan). 9 óra előtt elértük a magyar-szlovén határt, Szlovéniában már tavaly jártunk, akkor is októberben. Idén is ugyanolyan gyönyörű volt mint egy évvel ezelőtt. Sajnos képeket az út során nem készítettünk, így vizuálisan nem tudom nektek bemutatni. Szlovéniában minden rendezett, tiszta, gyönyörű és zöld minden, bár így ősszel már azért kezdenek a fák szebbnél szebb színekbe öltözni. Errefelé nem divat a kerítés és a házkörüli lim-lom, a zöld fűnek olyan a hatása, mintha frissen vágott lenne. Hozzáteszem mindenhol, ott is, ahol egy árva házikó sincsen, hanem csak fák bokrok, maximum néhány tehén legelészik. No ez meg a másik, az Alpesi tehenek, olyanok mint a tv-ben…ők is rendezetten, féloldalasan legelésznek a hegyoldalon, a gyönyörű zöld fűben.

Egy óra körül elértük a szlovén-olasz határt, őszintén szólva izgatottan vártuk, hogy milyen lesz Olaszország, legalábbis én nagyon. Robi már járt itt, és kb. ódákat zengett róla. Nos innen az autópályáról nem tűnt valami extrának, sőt…sokkal rendezetlenebb és koszosabb volt mint Szlovénia. Egyértelműen csalódás Szlovénia után. Fél 3 körül elértük Padovát, na itt már 3 sávos volt az autópálya, és egyre melegebb volt. Otthonról kabátban indultunk el, itt pedig már 20 fok volt, szóval éreztük, hogy egyre délibb területeken járunk, aminek (mármint a melegnek) én egyre jobban örültem, Robi egyre kevésbé. Este 7 óra lehetett mikor elértük Genovát és az út kezdett unalmas és kényelmetlen lenni…pedig még felénél sem jártunk. Egy dolog volt, ami picit vigasztalt, hogy itt már kicsit izgalmasabb volt a látvány. Genova hatalmas város, egy hosszú szerpentines autópálya vezet át rajta, a sok óriási egymásba épített tömbházak között. Azt hiszem valahol itt tankolhattunk először (a magyarországit leszámítva) 475 Ft-ra átszámolt eurós áron, ami nem kis sokkot okozott nekünk.

Este 9 órakor már Franciaországban voltunk, sajnos nem sokat láttunk, sőt már Genovánál sötét volt, így ez a rész szinte teljesen kimaradt. Itt már nagyon fáradtak voltunk. Végül éjjel úgy döntöttünk, a híres Cannes-ban, hogy megállunk pihenni. Kb. 5órát aludtunk, majd tovább indultunk, nem sok sikerrel, mert Nimes-nél újra megálltunk 3 órát aludni, mind a ketten nagyon fáradtak voltunk.

Sziasztok,

tegnap délután nagyon sok intézni való volt még Szegeden, lemeóztuk az Árkádot is, hát hatalmas és rendesen el lehet tölteni benne az időt. Pizzáztunk még egyet utoljára a Forza Italia-ban, ahol mint mindig, ismét nagyon finom volt a pizza! :)

Ma reggel pakoltuk be a cuccaimat a kocsiba és indultunk Tiszakécskére. Azt hiszem nem kell mondanom, hogy az én cuccaimmal szinte tele lett a kocsi, szóval kell még ügyeskedni, hogy mindkettőnk összes csomagja rendesen beférjen. Itt Tiszakécskén is van még néhány intézni való, szendvicsek készítése, kocsi mosás...szóval nem fogunk unatkozni ma sem.

Holnap délután indulunk, remélhetőleg 2-3 körül és meglátjuk meddig bírjuk. Remélem az utazást jól fogjuk viselni és tudunk pihenni is valamikor. Ha pedig megérkeztünk Almería-ba, akkor jöhet a lakás vadászás. Szurkoljatok, hogy minden jól alakuljon. Valószínűleg már csak kintről fogok jelentkezni.

Sziasztok,

most írom az első blogomat, remélem jól fog sikerülni és sok mindent meg tudok majd osztani veletek ezalatt az 5 hónap alatt.

Túl vagyok a mandulaműtéten és a lábadozás nagy részén, szóval ma elkezdtem pakolni, amit igazából nagyon nem szeretek. 5 hónapra előretervezni, hogy mire lesz szükségem és mire nem, elég nagy kihívás. :) Holnap délelőtt még folytatom a pakolást, majd délután még lesz néhány elintézni való és indulunk Tiszakécskére. Most már pihenek, hisz a sebem még bevérezhet, úgyhogy vigyázni kell.

Majd jelentkezem! :)